A 2000-es hannoveri világkiállításra elkészülő Magyar Pavilon képviselte hazánkat a nagyszámú közönséget vonzó világkiállítás területén. A nehéznek igérkező tervezési feladatot Vadász György, Basa Péter, és Fernezelyi Gergely egy egészen különleges formájú és kialakítású épülettel oldotta meg. A létesítmény amellett, hogy új audiovizuális megoldásoknak helyet adva és azok segítségével bemutatta Magyarország sokszínűségét és szerepét a régióban, mint építészeti és mérnöki teljesítmény is különlegességnek számított az országokat bemutató pavilonok sorában. A Figyelő Építészeti díj zsűrije ezt a művet kiemelt elismerésben részesítette.

A négyzet alakú, 3025 négyzetméteres telken a pavilon teljes mértékben állami finanszírozásból, 767 millió forintért épült meg. Húsz méter magas héjszerű falait 200 tonnányi acélszerkezet tartotta, amelyeket kívülről háromezer négyzetméternyi vörösfenyő-deszka takart. Belső terét az esőtől és a napsütéstől feszített kötélszerkezetre szerelt ponyvatető óvta.

A látványtér bejáratánál Kő Pál szobrok, a „Szerelem kapuja" kompozíció fogadta a látogatókat, s belépve a nézelődők egy tizenöt perces multimédiás előadást tekinthettek meg. A rendezők látványos „show-t" állítottak össze, amelyhez a zenei és képi effektusok kellékeit (vetítővásznak, hangszórók, színpadok, stb.) a deszkafalba építették. A kéreg külső és belső faborítása között helyet kapott még egy háromszáz négyzetméteres kiállítótér is. A hajó másik végén az L-alakú, élőnövényzettel borított kiszolgáló épületet helyezték el, információs pultokkal, ajándékbolttal és VIP fogadóterekkel, amelyekbe Lehoczky János által készített kovácsoltvas kapun keresztül juthattak be az illusztris vendégek. A Magyar pavilon látogatóit egy kávézó és étterem illatai is marasztalták, ahol az ételeket és az italokat nyitott üvegfalak mögött és teraszokon megterített asztalokon szolgálták fel.

A pavilon merész, nem hétköznapi formája pontosan illeszkedik egy olyan kiállítás marketingkommunikációs koncepciójához, amelynek nincs más célja, mint hogy a látogatók számára a résztvevő országok különlegességeit mutassa be, éreztesse a világ sokszínűségét, s a sokféleségben rejlő üzleti lehetőségeket. Ez rendkívül nehéz feladat elé állította a tervezőket, hiszen nagyon tág határok között kellett a másságot kifejezni, formába önteni. A szabadság mértéktartó, racionális és egyben extravagáns kifejezése valójában a létező legnagyobb kihívások egyike.

Látszólag könnyű dolga volt a tervezőknek, hiszen azt csinálhattak, amit akartak, sem pénzt, sem más egyéb korlátozást nem kellett túl komolyan venniük. A valóság azonban ennél sokkal prózaibb lehetett: viszonylag rövid határidőn belül ki kellett találni a házat, megtervezni és kiszámolni a tartószerkezeteket és a kivitelezés várható költségeit, megszervezni, hogy ezt ki és hogyan, milyen eszközökkel tudja majd megépíteni. Ezernyi roppant hétköznapi és racionális döntés közben állandóan résen kellett lenni, nehogy az eredeti nagyvonalú elképzelésből valami félresikerült gagyi, országos blamázs legyen.

Csak egy olyan folyamatban születhet valódi építészeti érték, amelyet egyszerre tehetséggel, mesterségbeli tudással és szakmai tapasztalattal is rendelkező tervező(k) nagy biztonsággal tartanak kézben. Olyan alkotók, akik akár pillanatok alatt képesek döntéseket hozni és tudatosan vállalni ezen döntések mások számára majd csak akkor látható következményeit, amikor a projekt visszavonhatatlanul és megmásíthatatlanul lezárult. Utólag persze bárki lehet okos.

Természetesen egy ilyen kiállítási pavilon kicsit az idő visszafordíthatatlanságáról is szól. Az átmenetiségről és a végességről. Ez az épület egyetlen, egy helyszínen és egy adott időben kifejezendő gondolat szolgálatában állt: egy grandiózus nemzetközi parti díszletéül szolgált. Egy olyan bulira voltunk hivatalosak, amelyen a meghívott vendégek a világ országai voltak, ahol kicsik és nagyok, szegények és gazdagok valamennyien szépnek, vonzónak és különlegesnek akartak látszani. A hannoveri magyar pavilon nem csak Magyarországot mutatta be ilyennek - bár erről nem állíthatunk semmi biztosat -, hanem valami mást is. Azt a kreativitást, játékosságot és szellemességet is láthatta a nagyérdemű egy épület formájába öntve, amely nélkül hosszú távon a világon egyetlen hely sem lehet igazán vonzó sem az ott lakók, sem pedig a többiek számára. Kell nekünk ennél frappánsabb reklám?

Pásztor Erika Katalina, Czinkos Péter